2018-ban egy ország ismerte meg Sztaracsek Ádámnak, a komáromi Jánoska Cukrászda mesterének nevét, hiszen abban az évben a Komáromi kisleány elnevezésű alkotása volt az országtorta verseny győztese. Idén két édessége is legjobbak közé került.
A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz csatlakozó télűző programra várták a gyerekeket február 14-én pénteken a koppánymonostori Dózsa György Művelődési Házban.
Család és Karrierpont nyílt a szőnyi Kemence Egyesület berkeiben, melynek fő célja a nők munkaerőpiacra történő visszasegítése. E témában tartottak szakmai egyeztetést néhány napja a szőnyi Kossuth utcában található Kemencés Házban.
A rendezvényen a szakmai előadások mellett, tablókiállítást, makett kiállítást láthattak az érdeklődők, valamint alkatrészbörze is színesítette a programot.
Az egyik a Bem József utca és a Czuczor Gergely utca csatlakozásánál található parkolóban, a másik pedig a Szent László utcai Corner Hotel előtt található.
A projektnek köszönhetően teljesen új arculatot kap majd az eddig elhanyagolt és kihasználatlan terület. A helyszínen egy számos közfunkciót ellátó szolgáltatóház épül.
Ma délelőtt a szakemberek behelyezték az utolsó elemt is az új komáromi Duna-híd szerkezetébe, ezzel az átkelő összeért a szlovák oldal felől épített szakasszal.
Kilenc pályakezdő kezdte meg munkáját városunk valamelyik oktatási intézményének pedagógusként, 12-en vonultak nyugdíjba, míg színes diplomájukat heten vehették át.